-Hova futsz? Ne menekülj!
Kedvesem, ha menekülnék, akkor már régen feltartottalak volna magam mögött, hogy előbb téged kapjanak el, nem csak így random kezdek el futni, mellesleg egy “megnézem azt a zöld valamit a barlangban” kijelentés után. Így figyeljenek rád mások is, ahogy te figyelsz rám.

Nem kellett sokat futnom, kocognom, sípolva levegőt vennem ahhoz, hogy kedvenc edzőcipőmben odajussak a csatorna bejáratához. Nem is nevezném csatornának. Olyan volt, mint egy pályaudvar. Egy eléggé leromlott, de valaha viktoriánus díszítőelemekre büszke pályaudvar. A víz felőli ablakon a magasban beáramlott a kellemes májusi napfény, táncoltatva a madarak és denevérek által felvert porszemeket.

Elámulva a belső tér hatalmasságán, tágasságán, letisztultságán és mindenen, amit nem vár az ember egy barlangtól, szájtátva beljebb léptem. Vagyis toppantam hármat, köszönhetően a brutális nagy nyálkás gyökérnek, amiben sikerült nagy ámulatomban majdnem orra esnem.

Az ablakon besütő fény egyre kevesebb energiával és kedvvel sütött be ablakon. Ahogy haladtam beljebb, egyre több gyökér, vagy inda, növényi rész került az utamba. Nagy nehezen átvánszorogtam rajtuk, hogy később észrevegyem, hogy a barlang parttól távolabbi oldalán tulajdonképpen nincsen semmi továbbmeneteli lehetőség, a bejáratot már rég szem elől vesztettem és az egyetlen dolog, ami nálam van, egy telefon…

Advertisements