Nem érdekel, ha ezt a levelet nem olvassa el, mire Ön kézhez kapja ezt a példányt (akár papíron akár az újságban, ha megjelenik), addigra valószínűleg ezt az alkotást minimum százan el fogják olvasni.

Szeretném Önt tájékoztatni azzal kapcsolatban, hogy tudom, hogy megástunk egy bizonyos háborús árkot itt, a negyedik emeleten, így úgy vélem, a hadviselés elég kulturált formáját próbálom meg alkalmazni azzal, hogy levelet írok Önnek, nem pedig hamis vádakkal kopogok be szerda délben a szomszédhoz, jelen esetben hozzánk.

Annyira örülök annak, hogy Ön ennyire pontosan tisztában van a hol tartózkodásunkkal, illetve azzal, hogy ilyen tevékenységeket folytatunk az itthonlét során. Kár, hogy ezek kizárólag maximum egy érzékszerven keresztül jutnak el az Ön igen beszűkült és változtatásra nem hajlandó tudatáig. Értem ez alatt azt, hogy nagyon szép, és nagyon jó, hogy állítólag halottak napján egész nap ment a mosógépünk, kár, hogy egyikőnk sem volt az említett háztartási gép minimum negyven kilométeres körzetében csütörtöktől legkorábban hétfő este hat óráig. Bocs.

Ugyancsak szeretném Önt tájékoztatni annak a lehetőségnek az egyéb paramétereiről, miszerint mi hangosak vagyunk, „mosodát nyitottunk”, egyebek. Tegyük fel, hogy ez így van. Az első buktató a házirendben bújt el az Ön mindenre ügyelő szemei elől, miszerint hanggal járó háztartási munkát hétköznap 8-16 óráig, szombaton 8-14 és vasárnap 9-12-ig lehet végezni. Vagy valami ilyesmi. Jelezném, hogy a mosást olyan időpontra szoktam időzíteni, hogy értelmes emberi lény akkor már élettanilag ébren van, és még nem siklott bele a délutáni szieszta álommanóval történő tangójába. Ja és nem mellesleg nem éjszaka. Szerintem ezért igazán megsimogathatná inkább a kicsi puha fejecskénket, nem hisztizni kéne.

Tessék arra a lehetőségre gondolni, hogy esetleg Ön kezdeményez egy eljárást ellenünk. Nos, ezzel az a baj, hogy a főbérlőhöz kell a közös képviselőnek fordulnia. Nem gondolom, hogy az említett személyek bármelyike foglalkozna azzal, hogy azért, mert próbálunk nem szaglani, likvidálni akarna két okos-aranyos-szép kislányt. De, legyen így, tessék ezt az állapotot elképzelni.

Amint erről én vagy a lakótársam tájékoztatást nyerünk, abban a pillanatban életbe lép a rossz-kislány metódus. Képzelje el, van rosszabb a mosásnál. Mondjuk a hangfalak. Mondjuk a kalapálás. Mondjuk a húskloffolás. Annak az eljárásnak az ideje, mely alapján Ön oly nagy boldogsággal okozna (és egyébként a kommunikációval okoz) különféle komplikációkat az életünkben, az körülbelül másfél év lenne. Plusz a perköltség. Plusz az ügyvéd. Arról nem is beszélve, hogy különféle társadalmi, családi és szakmai előnyök miatt az a per el sem indulna, vagy pedig gyönyörű példáját statuálná a vesztett pereknek. Bocs, megint.

Ebben a másfél évben, én úgy gondolom, hogy elég sok olyan apróságot elkezdenénk rutin szinten művelni, amelyekkel az Ön élete tényleg csak a keserűségre koncentrálna. Onnantól kezdve okkal, teszem hozzá. Nehogy azt gondolja, hogy ezekkel beleütköznénk a házirendbe, vagy bármilyen másik fogást adnánk az Ön kezébe. Oda, ahol egyébként nincsen semmi ellenünk felhozható értelmes és reális dolog. Bocsi, harmadjára.

Tessék ezeket meggondolni. Meg azt, hogy sokkal rosszabb is lehetne, mint mi. Mindig van rosszabb.

Ui.: Amúgy meg mi a túrónak kell magának másokat koholt indokokkal, meg nem megtörtént ál-valósággal zaklatni? Tessék kimenni a szép novemberi napsütésbe, tessék sütit sütni, vagy lemenni a ház elé macskázni, vagy tévét nézni. Annyi szép dolog van az életben, mi a halál kénköves szeretőjének tetszik gonoszkodni? Inkább tessék élvezni, ami van.  Savanyúság.

Üdv,
H

Advertisements